Jellemzők
Szerző: Jász Dezső
Illusztrátor:  A borító Bortnyik Sándor műve felhasználásával készült.
Kiadva:  Bp. (1976.)
Kiadó: Magvető
Oldalszám: 116 p.
Állapot: 

Jász Dezső ( Nagykároly. 1897– Berlin.1981) kommunista újságíró, katona, történész. A Tanácsköztársaság leverése után emigrál. 1937-ben a spanyol köztársasági hadsereg dandárparancsnoka, ill. hadműveleti főnöke, majd a II. Világháborúban a francia ellenállási mozgalom egységparancsnoka. A háború után Berlinben telepedett le. Szoros kapcsolatot tartott  Radó Sándorral 1972-1980 között. Ebben az időben dedikálta könyvét Radónak. 
Radó Sándor, fedőnevén Dóra (1899 -1981) magyar geográfus, térképész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyar kartográfia jelentős személyisége, a földrajztudományok doktora. Az 1920-as évektől a második világháború végéig a sztálini szovjet katonai hírszerzés, a GRU ügynöke, majd hivatásos tisztje.

1971-ben adták ki önéletrajzi jellegű könyvét, a Dóra jelenti-t. Ebben nem esik szó életének 1945 utáni szovjetunióbeli eseményeiről. A róla szóló, életében megjelent más leírásokban is csak annyi állhatott, hogy a szerzőt 1945–1954 között, a személyi kultusz éveiben meghurcolták. A sikeres szovjet hírszerző nem vallhatta be, hogy munkájáért megbízói fogsággal és deportálással jutalmazták. Erről az első részletek csak jóval halála után, a „Dóra jelenti” c. könyv 2006-os, immár cenzúrázatlan kiadásában jelentek meg.  A Dóra jelenti 1972 és 1974 között 17 nyelven jelent meg külföldön.

Cikkszám:
12699
3 000 Ft