Több, mint ezer költeményéből 158-at közlünk, mint vallásos verseinek gyűjteményét. A szó igazi értelmében ezek sem mind vallásos versek. Ám a szó igazi értelmében ennél jóval több a vallásos költeménye. Nem a sorok, a szavak, a „téma” jelentik vallásos voltukat. Sokkal mélyebben istenesek. Kianalizálhatatlanul azok. Önmagára nézve gyötrődik, panaszkodik, sír, kétkedik, majd sugárzik – és nem hisz. De kínzó betegségek közötti örökös gyengeségében – Kolozsvár, Nagyvárad, Budapest és Pécs kórházai és klinikái a tanúi ennek – keresi és gyűjti az életerőt, hogy szolgálni tudjon azoknak, akik figyeltek reá. Olyan, de olyan sokszor volt szomorú. Egy életen át küzdött a szomorúság ellen. Kicsi gyermekkorában kérdezte – édesanyja jegyezte fel – : „miért szomorú a fűzfa? Mikor nem lesz szomorú?” –
Honlapunk teljes kínálata
- ...a derűs életörömnek és békességnek egy titka van csupán: visszavonás nélkül horgonyt vetni Istenbe…”Cikkszám:34908Szerző: Reményik SándorKiadva: Budapest, 1981Kötés: kiadói egészvászon borítóvalOldalszám: 248Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
- Cikkszám:34770Szerző: Ady EndreKiadva: Budapest, 1929?Kiadó: AthenaeumKötés: kiadói egészvászonOldalszám: 544Állapot: közepes
- 20 irodalmi személyiség kőnyomatos arcképe.Cikkszám:32512Illusztrátor: Barabás MiklósKiadva: Pest, 1855Kiadó: Számvald Gyula.Kötés: korabeli kartonOldalszám: 13-76p, 5 t (litográfia)Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Tartalom:
20 irodalmi személyiség kőnyomatos arcképe, életrajza és részletek életművéből:
Tompa Mihály, Dobsa Lajos, Beőthy László, Tóth Endre, Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Gyulai Pál, Kövér Lajos, Arany János, B. Eötvös József, Berec Károly, Lauka Gusztáv, Tóth Kálmán, P. Szathmáry Károly, Szász Károly, Szelestey László, Lisznyay Kálmán, Balázs Sándor, Székely József, Vajda János.Hiány: címlap, 1-12 old, 1 tábla. / Korabeli, papírcsíkkal javított, félvászon kötésben. Méret: 26x32 cm.
- Cikkszám:31922Szerző: Beczássy JuditKiadva: Bp, 1933Kiadó: Singer és WolfnerOldalszám: 272Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Erdélyből, a nagy menekülés idején, tehervonaton jön az előkelő, gazdag család. Szekrénybe zárva hozza át a határon a családapát, kifúrt asztallábakban, más bútordarabok rejtekeiben a pénzzé tett vagyont. Mi lesz velük a háború utáni Budapesten? Ezt akarja elmondani regényében Beczássy Judit. Érdekes kortörténeti kérdés és érdekel, mit felel rá az írónő. (...)
A menekültek-ből az derül ki, hogy az Erdélyből jött család eredeti talajából kiszakított fa, nem tud gyökeret verni a budapesti talajban. A férfi már megtörött idegekkel jön át a határon, az első zavaros idők konspirációinak egyikében vett részt, emiatt a románok halálra ítélték, csak feleségének erélyes közbenjárása mentette meg a kivégzéstől. A budapesti levegőbe nem tudja beleélni magát, büszke állást kérni, azt várja, hogy kínálják neki. A kényszerű tétlenségben egyre jobban elpuhul, elveszti minden cselekvő akaratát s a végén lecsúszik kávéházi és korcsmai fecsegővé. Az asszony erélyes és tevékeny tudott lenni az otthoni hatalmat és tekintélyt jelentő levegőben, de teljesen tájékozatlan és tehetetlen a neki új, idegen környezetben, gyermekeivel szemben elveszti minden nevelő befolyását s az anyagi ügyekben is, melyeknek a gondja reá hárult, prédája volna minden gazságnak, ha nem csatlakozna hozzá mentőül a derék Steiner zsidó, egy mindig mozgékony ügynök, aki az úri család iránti áhítatból kelletén is túl magára vállal minden anyagi gondot. A gyermekek? Az idősebbik fiú hamarosan, még gimnázista korában elkezdi a züllést, amely végül egészen lebuktatja. Az idősebbik leány kettéhasadt lelkű teremtés, aki maga se tudja, mit akar, elszalasztja a boldogság alkalmait s csak a vénlányság küszöbén szedi össze magát egy célra néző szerelemre. Csak a két kisebbik gyerek, fiú és leány lát célt maga előtt és mutat erőt elérésére, - ők már az új atmoszféra gyermekei, Erdélyből csak bizonytalan emlékeket hoztak, melyek nem akadályozzák őket jövőjükben. (...) Az írónak nyilvánvalóan nem volt szándéka típust rajzolni, egyéni esetet mond el, de mégis van, ami tipikus a regényben: és mai módon tipikus: a gyökértelen élet ma oly gyakori kilátástalanságának könnyei vannak benne. /Schöpflin Aladár: A menekültek. Beczássy Judit regénye, Nyugat 1933. 9. szám/ - Szerző: Beniczkyné-Bajza LenkeKiadva: Bp, 1893Kiadó: AthenaeumKötés: kiadói egészvászonOldalszám: 203, 196Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Kopottas kiadói egészvászon kötésben.
- Cikkszám:31893Szerző: Bródy SándorKiadva: Bp, (1914)Kiadó: Lampel RóbertKötés: kiadói papírOldalszám: 83Állapot: közepes
- Szerző: Bálint TiborIllusztrátor: Deák FerencKiadva: Bukarest, 1969Kiadó: Irodalmi KönyvkiadóKötés: kiadói egészvászon borítóvalOldalszám: 588Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Prostituáltak és áhítatos lelkek, gyilkosok és önfeláldozóan tiszta emberek, Istennel perlekedő szektások, szélhámosok és vándor boldogság-keresők regénye lenne ez a könyv? Igen, ez is. Bálint Tibor csodálatos érzékenységgel, költői hitelességgel követi nyomon a harmincas évek végétől az ötvenes évek elejéig az erdélyi külvárosok világát, furcsa, kalandos életű, pénzsóvárgó és szerelemsóvárgó, boldogságra vágyó és züllött, reménytelen és mindig újra reménykedő figuráit, a Zokogó majomhoz címzett kocsma világát, a tündöklést szüntelen bukásban; és mégsem az ezüst-gyártó péksegéd, a jelszó-mázolóvá átvedlett pincér és szélhámos, a két-feleségű cipész, a gyermekgyilkos cigánylány, a bibliás órásmester, a káderessé felkapaszkodott lumpenproli a regény igazi hősei. A regény igazi hőse a tisztaságra, igazságra és szabadságra vágyó emberi lélek.
Fordulatos, izgalmas, sokszínű és egyben költői mű a Bálint Tibor új regénye. - A kémelhárítás és hírszerzés kérdése manapság... (1942)Sorozat: A repülő ember 5. kötetCikkszám:30764Szerző: Czillei GézaKiadva: Budapest, 1942Kiadó: Magyar Repülő SajtóvállalatKötés: félvászonOldalszám: 211Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
A kémelhárítás és hírszerzés kérdése, ma különösképpen az érdeklődés előterébe került. Az egymással szembenálló államok létérdeke függ napjainkban attól, hogy milyen ütőképességű az ellenséges államokban dolgozó hírszerzőik munkája. A hajókaravánok indulásának időpontja, repülőterek berendezése, rejtett repülőterek titkai, új harcieszközök értéke és gyártási helye oly fontos adatok, melyek birtokában a saját vezetés idejében teheti meg lépéseit a harcok sakktábláján.
- Cikkszám:21244Szerző: Fekete IstvánKiadva: Bp, 1942Kiadó: Singer és WolfnerKötés: félvászonOldalszám: 328Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Új vászon gerinccel.
- Cikkszám:28471Szerző: Fáy AndrásKiadva: Bp, 1914Kiadó: AthenaeumOldalszám: 358Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Sérült, javított félbőr kötésben.
Tartalom
I. rész
Magister Militium
Honoria
Róma mulat
Egy különös eljegyzés
Haza Hunniába
A hadisten kardja
A deszkapalotában
A margusi béke
Papilio mester
Jóle
Két ország foglya
II. rész
A hun pusztaságban
Buda halála
Bizánc
A nagy király
Virágfakadás
Isten ostora
Csaba szerelme
Róma előtt
Lement a nap
- 1. Költemények. 2. Elbeszélések: Egy régi udvarház utolsó gazdája. Nők a tükör előtt. A vén színész. 3. Irodalmi tanulmányok. 4. Dramaturgiai tanulmányok és emlékbeszédek.Sorozat: Élő könyvek - Magyar klasszikusokCikkszám:34285Szerző: Gyulai PálSzerkesztő: Kozma AndorKiadva: Bp, é.n.Kiadó: Franklin TársulatKötés: egészvászonOldalszám: 244 , 227, 241, 226.Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Egy régi udvarház utolsó gazdája: kisregény Erdély magyar társadalmának 1848 utáni átalakulásáról.
- Cikkszám:30470Szerző: Juhász ÁrpádKiadva: Kassa / KošiceKiadó: Kazincy KiadóvállalatKötés: papírOldalszám: 175Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Húsz év óta rajongok Hamletért. Lelkileg - a spiritizmuson keresztül - sok rokonságot éreztem vele. Néhányszor éjjel én is találkoztam az apámmal, mikor a sötét szobában félrehúzta a függönyt és láthatatlan szemeivel rám nézett. Nem tudtam, nem láttam, csak éreztem, hogy ott van. Ült a széken és egyszer azt hiszem el is szívta a szivarom.
Ezért szerettem és szeretem Hamletet. A sok drámai rész, a testvérgyilkosság meg a többi, mind csak staffázs. Értéktelen. Egyedül Hamlet éjszakái fontosak. A titokzatos, furcsa éjszakák.
És ezek vezettek az elhatározásra, hogy modern regényt írjak Shakespeare régi drámájából.A könyv 15 lapja felső sarka sérült.
- Autorisierte Übersetzung aus dem Ungarischen von Irene Hecht-EserhalmiSorozat: Engelhorns Allgemeine Roman BibliothekCikkszám:14273
- Kaczér Illés (Szatmár, 1887. – Tel-Aviv, 1980. : író, újságíró. / Első irodalmi munkáit a Pester Lloyd, a Múlt és Jövő, Nyugat közölte; Csatlakozott az 1918-as forradalomhoz, röpiratban népszerűsítette, 1938-ban Londonba emigrált, onnan Izraelbe települtCikkszám:19247Szerző: Kaczér IllésKiadva: Budapest, én.Kiadó: Aurora Könyvkiadó VállalatKötés: kiadói félvászon, borítóvalOldalszám: 383Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
"Kacér Illés a fajkérdést veti fel a könyvben és Ndzsangézi meg Annabell történetén keresztül igyekszik ad absurdum vezetni a problémát. Ndzsangézi a Kongó partjáról kerül Párizsba. Az ősi hagyományok és a fekete mágia babonás hite és varázsa tartja fogva a fiatal négerfiu lelkét a nyüzsgő, csörömpölő, lüktető nagyvárosban, melynek gigászi méretei megszéditik. Ndzsangézi naiv lélekkel és félő tisztelettel fogadja a nagyváros nyujtotta benyomásokat. Ődöng Párizs uccáin és sorstársai unszolására felcsap cipőtisztitónak. A véletlen utjába hozza Annabellt, a hisztérikus milliomos lányt, aki férjhezmenés előtt Párizsban tombolja ki magát. Ndzsangézi a feketék megmagyarázhatatlan vágyakozásával beleszeret Annabellbe.... "
Kár, hogy Kaczér nem tudta levetkőzni munka közben az újságirót. A zsurnaliszta szenzációhajhászásával igyekezett a regényt lehetőleg az elsősortól az utolsóig érdekfeszítővé és izgatóvá tenni. Szinte látszik rajta, attól tartott, hogy unalmassá válik és az olvasó érdektelen leteszi a könyvet.
(Korunk, 1936/11 Sándor László) - A borítórajz Pálla Jenő munkája.Sorozat: Vidám KönyvtárCikkszám:35942Szerző: Karinthy Frigyes, Szini Gyula, Tábori KornélIllusztrátor: Pálla JenőKiadva: BpKiadó: Vidám Könyvtár KiadóhivatalaKötés: kiadói papírOldalszám: 80Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Részlet:
Idögép.
H. S. Wells kitünő találmánya, az időgép, megállt a ház előtt. gyorsan belepattantam és meginditottam a motort visszafelé. A kerekek zugva lendültek neki: eszeveszett gyorsasággal forogni kezdett a légcsavar. Egy helyben álltunk, de én tudtam, hogy utazunk: az időjelző óra sebesen zörgött, órák és napok pár pillanat alatt futották körül a kört: egy perc mulva az évjelző-mutató 1916-ot, majd 1915-öt mutatott. Még egyet csavartam a kormánykeréken.... 1914... október... szeptember... augusztus... julius... 28... 26... 21... stop! Helyben vagyunk. Egy nyekkenés, a gép megáll.A lapok széle egyenetlenek, kissé töredezett.
- Szerző: Karinthy FrigyesKiadva: Bp, (1929)Kiadó: AthenaeumKötés: kiadói egészvászonOldalszám: 326Állapot: közepes
- Cikkszám:34999Szerző: Karácsony BenőKiadva: Bukarest, 1968Kiadó: Irodalmi KönyvkiadóKötés: kiadói egészvászon borítóvalOldalszám: 339Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
"Csermely János elcsapott városi fogalmazó, egy bolhaszínfelöltős, pápaszemes fiatalember, kezében jókora nagyságú szilvászacskóval, ott állott a kesztyűkészítő emeletes háza előtt és a fatornácon sikálgató vastaglábú hajadont nézte, aki négykézláb állva, valami keserves népdalt énekelt. A fogalmazó mohón eszegette a szilváit, csendes röhögéssel hallgatta a népies éneket, amelynek hamisságát a főtér kitűnő akusztikai viszonyai mintegy megkétszerezték. A város bóbiskolva emésztett a langyos őszi napsütésben. A dóm tornyában a kontrabasszus harang történelmi méltósággal hármat kongatott. A puha dörrenések lobogva úsztak át a tetők felett, ki a szabad rétekre, ahol a szeptembervégi délután bágyadt derűjében bogáncsok között elkésett lepkék csíntalankodtak. A mészárossor felől egy elzavart komondor lassú ügetéssel kanyarodott ki a főtérre, beleszagolt az egyik gesztenyefa törzsébe, aztán a Fűszer-udvar című szatócsbolt grizeszsákjába és lomha unalommal talpalt el a patak irányába. "
- Cikkszám:23046Szerző: Kassák LajosKiadva: Bp, (1943)Kiadó: Stilus KönyvkiadóKötés: kiadói félvászonOldalszám: 316Állapot: közepes
- rendezői utasításokkal ellátta: Both Béla, a Nemzeti Színház főrendezője, és a Rendezőképző Tanszak hallgatóiCikkszám:15371Szerző: Katona JózsefSzerkesztő: Both BélaKiadva: Budapest, 1948Kiadó: Magyar Művészeti TanácsKötés: kiadói papírOldalszám: 247Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
érvénytelen könyvtári bélyegzőkkel
- "Rögeszméink gyakran vétkesebbé tesznek minket, és szerencsétlenebbé mást, mint bűneink."Sorozat: Kemény Zsigmond regényei és beszélyei III. kötetCikkszám:32784Szerző: Kemény ZsigmondKiadva: Pest, 1853.Kiadó: Emich GusztávKötés: korabeli félvászonOldalszám: 361Állapot: közepes
- Sorozat: Kosztolányi Dezső novelláiCikkszám:20441Szerző: Kosztolányi DezsőKiadva: Bp, 1918Kötés: kiadói papírOldalszám: 144Állapot: közepesVásárlás: kérjük, hogy várja meg a visszaigazoló levelet, mert az átvétel ezután lehetséges az üzletben.
Könyvtári pecséttel.