1. Kósza nyári madarak, jöjjetek ablakomhoz dalolni és szálljatok tova.
S ti őszi sárgult levelek; tinektek nincsen dalotok, röpködjetek, hulljatok le sóhajtva.
2. Ó, ti világ apró, kóbor dalosai, hagyjátok szavaimban lábatok nyomát.
3. Leveti a világ végtelenségének álarcát azok előtt, akik szeretik.
Kicsi lesz, mint egy dal, mint az örökkévalóság egyetlen csókja.
4.A Föld könnye az, ami virágzó mosolyát megőrzi.
5.Merengő arca kísért álmaimban, mint éjszaka az eső.
6.Ha könnyezel, mert eltűnt a nap, eltűnnek a csillagok is.
7.A homok utadon, hullámzó víz, dalodat kéri s hogy ringasd el őt.
Válladra veszed-e béna terhét?
8.A nagy sivatag egyetlen fűszál szerelméért eped, de ez fejét rázza, kacag és elmenekül.
9.Egyszer azt álmodtuk, hogy idegenek vagyunk. Fölébredtünk, hogy lássuk, mennyire drágák vagyunk egymásnak.
10.A bánat csöndesen nyugszik szívemben, mint az est a néma lombokon.

Ez a múlt századi, nagy sikerű gyermekregény Gizelláról szól, aki címmel elletétben bizony nem „aranyos gyermek”, hanem inkább egy kis méregzsák és felettébb gonoszka. Éppen ezért izgalmas és fordulatos, hogyan lesz mégis ő a címadó aranyos gyermek…