Rézler Gyula (1911-2001) akadémikus, a magyar munkásság helyzetének első, kiemelkedő kutatója,
Jellemzők
Author: Reeves, T. Zane
Edition: Bp, 2012
Publisher: Julius Rezler Foundation - Gondolat
Binding: kiadói papír
Page number: 140
Condition: 

Rézler Gyula tudományos tevékenysége két nagy korszakra osztható. 1948-ig, addig, amíg tudományos munkásságát Magyarországon fejtette ki, érdeklődése alapvetően szociológiai, történetszociológiai megközelítéssel a munkássághoz s ezzel együtt a hazai társadalomtörténethez kötődött. Ebben az időszakban Rézler Gyula nemcsak tudományos kutatómunkát végzett, hanem tudományszervezői tevékenységet is folytatott. 1943-ban aktív közreműködésével alakítják meg a Magyar Ipari Munkatudományi Intézetet. 1948-ban kénytelen emigrálni. Életpályája második korszakában viszont mindenekelőtt a munkatudomány, a munkajog, majd a munkaügyi döntőbíráskodás elméleti és gyakorlati kérdései foglalkoztatták. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államokban kifejtett tudományos munkásságában a szociológiai megközelítés már háttérbe szorult, s helyét a jogi, a közgazdasági szemlélet és e tudományágak módszerei vették át.

Cikkszám:
31989
1 500 Ft