"Csermely János elcsapott városi fogalmazó, egy bolhaszínfelöltős, pápaszemes fiatalember, kezében jókora nagyságú szilvászacskóval, ott állott a kesztyűkészítő emeletes háza előtt és a fatornácon sikálgató vastaglábú hajadont nézte, aki négykézláb állva, valami keserves népdalt énekelt. A fogalmazó mohón eszegette a szilváit, csendes röhögéssel hallgatta a népies éneket, amelynek hamisságát a főtér kitűnő akusztikai viszonyai mintegy megkétszerezték. A város bóbiskolva emésztett a langyos őszi napsütésben. A dóm tornyában a kontrabasszus harang történelmi méltósággal hármat kongatott. A puha dörrenések lobogva úsztak át a tetők felett, ki a szabad rétekre, ahol a szeptembervégi délután bágyadt derűjében bogáncsok között elkésett lepkék csíntalankodtak. A mészárossor felől egy elzavart komondor lassú ügetéssel kanyarodott ki a főtérre, beleszagolt az egyik gesztenyefa törzsébe, aztán a Fűszer-udvar című szatócsbolt grizeszsákjába és lomha unalommal talpalt el a patak irányába. "